Hétezer éves sírokat találtak Szarvas mellett

Hétezer éves sírokat tártak fel a régészek Szarvason, az arborétum szomszédságában - tette közzé keddi számában a Magyar Idők a Beol.hu információját. Gulyás András régész elmondta, hogy a leletek a késő újkorból származhatnak. Ebből a korszakból került elő egy házrészlet, valamint egy leégett épület oldalfala, az alatta összeroskadt kerámiákkal. Találtak egy korábbi, 7500 éves házrészletet, valamint egy széles és mély árkot, és még hat avar sírt is. A szakember arról is beszélt, hogy két avar női sírban aranyból készült pénzutánzatokat, valamint az egyikben egy kis medált tártak fel. Több sírban lószerszámokat is eltemettek a halottak mellé. A leletek a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumba kerültek, és a közeljövőben ki is állíthatják őket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek