Kedden, a hajnali üzemkezdettől valamennyi vonatjárat újra menetrend szerint közlekedik, nincsenek késések. Az éjjel a vasúttársaság gondoskodott a váltószerkezetek, valamint az utasperonok megtisztításáról. Az előforduló jegesedés miatt azonban érdemes óvatosan megközelíteni a vonatokat, vigyázzanak a le - és felszállásnál is. A Budapest-Keleti pályaudvar– Győr–Hegyeshalom, illetve Győr–Szombathely vasútvonalon közlekedőknek hétfő este még jelentős 40-70 perces késésekkel kellett számolniuk, egyrészt a Keleti pályaudvar váltóhibái, másrészt a Ferencváros-Kelenföld közötti gázolás miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!