Magyarországon részletes kutatás készül arról, hogy mennyi fogyasztható élelmiszer kerül a kukákba - írja a Magyar Nemzet szombati számában. Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke a lapnak elmondta: egy korábbi európai kutatás szerint itthon körülbelül 1,8 millió tonna élelmiszert pazarolunk el egy évben. Hozzátette: tavaly ősszel létrejött egy munkacsoport az Agrárgazdasági Kutatóintézetben azzal a céllal, hogy egyrészt felmérje az itthoni helyzetet, másrészt kidolgozza azokat a javaslatokat, amelyek alapján hatékonyan lehet csökkenteni az élelmiszer-pazarlást. Cseh Balázs szerint a pocsékolás egyik forrása, hogy a vásárlók sokszor nem tudják, mi a különbség a terméken feltüntetett minőségmegőrzési, illetve a fogyaszthatósági dátum között. Míg az utóbbi azt az időpontot jelöli, amely után a termék fogyasztása akár egészségi kockázattal is járhat, az előbbi pedig csak arra vonatkozik, ami után a gyártó már nem vállalja az eredeti minőséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!