Huszonhárom mozi nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton, amelynek keretösszege 100 millió forint volt. Az összegből az Agora Savaria Filmszínháznak is jutott 500 ezer forint. Az önkormányzat által biztosított önrésszel együtt 667 ezer forintot fordíthatnak felújításokra. Parais István igazgatóhelyettes elmondta: a következő hónapokban a vetítőgépek új fényforrást kapnak és szünetmentes tápegységet is beszerelnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!