Összehangolt ellenőrzést tartottak a katasztrófavédők

Összehangolt ellenőrzési akciót tartottak a napokban a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségei. A helyszín ezúttal az M86-os autóút Szombathelyt elkerülő szakasza volt. A szakemberek a veszélyes árut szállító járműveket vizsgálták át. Ellenőrizték egyebek mellett, hogy a szállítás során megfelelően rögzítették, illetve csomagolták-e a veszélyes árut, a fuvarozók rendelkeznek-e a szállításhoz szükséges fuvarokmányokkal, valamint a járművek és a küldeménydarabok jelölését is átnézték. A sárvári, szombathelyi és körmendi kirendeltség munkatársai harmincnégy tehergépkocsit fésültek át, melyből hat szállított veszélyes árut. A veszélyes árut szállító járművek közül egy esetében tártak fel hiányosságot. A jövőben több ilyen ellenőrzési akcióra is készülnek a katasztrófavédők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek