Egy internetes szavazáson a mocsári kockásliliomot választották az év vadvirágának. A növény a liliomfélék családjába tartozik, eszmei értéke 50 ezer forint. Európában – főleg Közép- és Délkelet-Európában – található meg, de általában csak szórványosan. A rétgazdálkodás változása miatt sok helyen a kihalás fenyegeti. Vas megyében Körmend környékén található a legtöbb belőle, mint minden évben, az idén is megcsodálható majd tavasszal, amikor kockásliliom túrát szervez az Őrségi Nemzeti Park. A túra időpontja: április 2. A résztvevők Csákánydoroszlóból indulnak majd az 5 km-es sétára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!