Az egyik szombathelyi áruház biztonsági őrei értek lopáson két helyi fiatalt január 18-án. A 19 éves lány és a 23 éves fiú az áruvédelmi eszköz eltávolítása után próbált meg különböző parfümöket fizetés nélkül elvinni. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a fiatalok az eset előtt egy órával egy, főként ruhaneműket forgalmazó üzletből is elvittek különböző termékeket. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a bűncselekményeket egy 21 éves harmadik társukkal együtt követték el. B. Alexandrát, H. Kingát és T. Norbertet előállították és kihallgatták. Velük szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság - írta a Police.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!