Vas megyében is külföldi vásárolta meg a legtöbb földet

Több, az elmúlt években hazánkban tevékenykedő külföldinek sikerült bevásárolni magát a magyar földekbe, tavaly év végén csaknem 4 milliárdot szántak arra, hogy termőterületet vehessenek. A legtöbben Nyugat-és Közép – Magyarországon – írja a vs.hu. A lap információi szerint Vas megyében is külföldi gazda szerezte meg a legtöbb földet. A büki lakcímre bejelentett mérnök 273 hektárra licitált eredményesen, ami 428 millió forintjába kerül. Ezeken a birtokokon eddig a Simicska Lajos tulajdonában lévő Sárvári Mezőgazdasági Zrt. gazdálkodott, az a cég az államnak hektáronként mindössze évi 580 forintos bérleti díjat fizetett. Az új tulaj egy törvénymódosításnak köszönhetően az eddigi díj akár sokszorosát is elkérheti a bérlőtől – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek