Fuvarozói és taxis szakmai szervezetek azt követelik, hogy a kormány mindenkivel tartassa be a törvényeket. Keddi budapesti sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak, a módszer eltér, de a szakmai szervezetek és az utcán fagyoskodó taxisok célja közös: a kormány ígéreteihez híven tegye világossá, hogy a magyar törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. A szervezetek véleménye szerint, amíg nem tartja be a szabályokat az Uber, egyszerűen be kell tiltani internetes elérhetőségét. Úgy vélik vállalkozás olcsóbb szolgáltatást, modern technikát, innovatív megoldást kínál, de valójában adómentes jövedelemszerzésről mutat példát. Egyes becslések szerint az Uber évi 3 milliárd forint kárt okozhat a költségvetésnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!