Merényletek Párizsban: több mint negyven sebesültet még kórházban ápolnak

Több mint két hónappal a 130 áldozatot követelő novemberi párizsi merényletek után 41 sebesültet még mindig kórházban ápolnak, közülük egy beteget intenzív osztályon - mondta szerdán Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.

A támadások éjszakáján, november 13-án a mentősök hatszáz embert láttak el a merényletsorozat helyszínein, és négyszáz ember került kórházba.

A miniszter az egészségügyi szervek fellépésének értékelésekor elmondta, hogy "semmilyen hibalehetőséget nem szabad hagyni a barbarizmusnak", ezért a tárca egészségügyi gyakorlatokat szervez a következő hónapokban, amelyeken terrortámadások, elsősorban katonai fegyverekkel elkövetett merényletekre készítik fel a kórházakat és azok dolgozóit. A gyakorlatokat nemcsak a fővárosban, hanem az ország minden régiójában megszervezik annak érdekében, hogy valamennyi kórház képes legyen tömegesen olyan sebesülteket fogadni, akiket katonai fegyverekkel lőttek meg.

A miniszter azt is elmondta, hogy a gyakorlatok során azt is tesztelni fogják, hogyan lehet az áldozatok azonosítását felgyorsítani és a hozzátartozók tájékoztatásán javítani.

"Az egészségi dolgozók azt mondják, hogy sokszor tehetetlennek az aggódó és megviselt családokkal szemben, akik mindenáron információhoz szeretnének jutni" - hangsúlyozta a miniszter. A tárca ezért központosított tájékoztatási rendszert is létrehoz, hogy minden áldozat és sebesült ellátását követni lehessen.

"Az újfajta technológiákkal egy ilyen rendszer gyorsan létrehozható. A sebesültekkel és hozzátartozóikkal való törődést az ellátás teljes idejére javítanunk kell" - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek