Szociális ellátó lesz a kőszegi szegényházból

A kőszegi önkormányzat január elsejétől a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal kötött haszonszerződést, ennek értelmében a szervezet ingyenesen használhatja, és év végéig átalakítja a vasi kisváros egykori szegényházát –számol be Kőszeg havilapja. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 35 millió forint pályázati pénz segítségével építtetné át a házat. A tervek szerint itt látnák el a Kőszegen és környező településeken élő pszichátriai- és szenvedélybetegeket. Ezzel a családtagok terheit csökkentik, mert nappali órákra a karitász átveszi tőlük a gondozási feladatokat. A rászorulók adottságaiknak megfelelő munkát végezhetnek majd a szociális otthonban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek