Egy osztályból két diák is öngyilkos lett egy debreceni gimnáziumban

Programot indítanak a debreceni Szent József Gimnáziumban, hogy kiderítsék, szükségük van-e a diákoknak lelki segítségre. Két hónapon belül két diák lett ugyanis öngyilkos, egyelőre nem tudni, miért.

Tavaly novemberben egy fiú, múlt héten pedig egy lány végzett magával. Az intézmény most a felekezeti lelki gondozás és az iskolapszichológus mellett külső szakemberek segítségét is kérte ahhoz, hogy az osztály és az egész iskolaközösség fel tudja dolgozni a két diák halálát.

Ha öngyilkossági krízisben van, hívja a 116-111 (KÉK-VONAL) vagy a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek