A 65 éves komáromi férfit már napok óta nem látták a szomszédai, házából csak kutyaugatást hallottak. Mikor a tűzoltóknak sikerült kinyitniuk az ajtót, a férfit ágyon fekve, a ház egy melléképületében találták meg. A férfi teste érintetlen volt, arcáról azonban nem lehetett azonosítani. Az csak a törvényszéki boncolás után fog kiderülni, hogy a napok óta éhező kutyák, vagy a patkányok marcangolták össze.
Ahhoz, hogy a testet el tudják szállítani kivizsgálásra, állatorvosokat és kutyabefogásra kiképzett városi rendőröket kellet hívni. A nyolc felnőtt kutyát és három kiskutyát karanténba helyezték a komáromi menhelyen. A lap értesülései szerint a ház ajtaja kívülről volt bereteszelve - ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg. Az ügyben a rendőrség nyomoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!