A francia légierő a nemzetközi koalíció repülőgépeivel közösen megsemmisítette az Iszlám Állam egyik kiképzőközpontját Szíriában - jelentette be csütörtökön a francia védelmi minisztérium. A műveletben mintegy húsz repülő vett rész, köztük két francia Rafale bombázó. A tárca arra már viszont nem tért ki, hogy pontosan hány áldozata és sérültje volt a légicsapásnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!