A Derkovits Gyula Általános Iskola immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg nagycsoportos óvodások részére a Derkovits Kupáért folyó játékos sportversenyét. A megmérettetést – melyen hét szombathelyi óvoda vesz részt - ma délután egy órakor rendezik a sugárúti Sportcsarnokban. A verseny alkalmat ad arra is, hogy az érdeklődők betekintsenek az iskolában folyó munkába, és felhívják a figyelmet arra, hogy az intézményben a nyelvtanulás mellett a sportolást is kiemelkedően fontosnak tartják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!