A Szombathelyi Járásbíróság csütörtökön ítéletet hozott F.T. ügyében, aki 2015 nyarán egy pékárut szállító kocsit lopott el.
A vádlott június 3-án, késő délután érkezett Szombathelyre, ekkora a pénze már elfogyott. Másnap estefelé Zalaegerszegre indult a vonatsínek mentén, azonban 22.00 óra körül Balogunyomhoz érve nem ment tovább, elhatározta, hogy az éjszakát egy kisbolt közelében tölti.
A sértett június 5-én hajnali háromkor parkolt le a boltnál egy sütőipari cég tehergépkocsijával, hogy kipakolja a frissen sült pékárut. Az ABC közelében tartózkodó vádlott a mozgást érzékelve, a fején egy motoros kámzsával, a sértett elé lépett és meg akarta ütni, de csak a kezében lévő kenyeres ládát találta el, igaz olyan erővel, hogy az kirepült a kezéből. A férfi ijedtségében elfutott, majd a vádlott beszállt a járó motorú kocsiba, és a benne lévő áruval és mobiltelefonokkal együtt Szombathely felé hajtott.
A tolvajt a járőrök üldözték, és megállásra szólították fel. Amikor megpróbálták megelőzni, a férfi rájuk rántotta a kormányt, hogy leszorítsa őket az útról, amit a rendőrök csak erős fékezéssel tudták elkerülni. Ezek után a vádlott olyan gyorsan hajtott, hogy egy kanyarban lesodródott az útról. A kormányozhatatlan teherautó kidöntött egy közúti jelzőtáblát, és az út melletti fás-bokros területen felborult.
A bíróság a visszaeső vádlottat 6 év 6 hónap szabadságvesztésre, és mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Ezt az időt börtönben kell majd letöltenie, és megvonták tőle a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is. A nem jogerős ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és a védője részbeni felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!