Speciális mozi Szombathelyen

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület első alkalommal rendezi meg szerdán, Szombathelyen a Speciális Mozi elnevezésű konferenciát és filmvetítést, amelynek központi témája az értelmi fogyatékos emberek filmmel való foglalkozása. A szervezők célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a sérült alkotók által készített filmekre és szeretnék, ha a filmesek bátrabban közelítenének a fogyatékossággal élők világához. Egyúttal a sérült emberekkel foglalkozó szervezetek figyelmét is felhívnák a mozgóképpel való foglalkozás számos jótékony hatására. A rendezvény délelőtt a Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központban kezdődik, majd délután a Savaria Filmszínházban folytatódik. A belépés ingyenes. A programba a rendezvény ideje alatt folyamatosan be lehet kapcsolódni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek