Sok a császármetszés a Markusovszkyban

Az utóbbi évtizedekben a császármetszés volt a leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás a fejlett országokban, és gyakorisága folyamatosan nő. Míg Magyarországon 1990-ben 10 százalék volt az arány, ma már 39 százalék. Az OEP adatai alapján az Index azt írja: a Szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház az élmezőnyben szerepel a beavatkozások számát tekintve. Az elmúlt három év szüléseit figyelembe véve a szombathelyi intézményben 45 százalékos az arány. Országos szinten egyébként Honvéd kórházban végzik a legtöbb császármetszést, ahol a szülések 55 százaléka végződik műtéti beavatkozással, míg a legkevesebbet Kazincbarcikán, ott mindössze 11 százalékos az arány.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek