A Szőlő Jövésnek Könyve rendezvénysorozathoz kapcsolódóan immár 8. alkalommal tartják meg a Szőlő és Klíma Konferenciát, ahol a szakemberek az időjárásról és az éghajlatkutatásról szóló eredményekről számolnak be a vasi kisvárosban. Az előadások témája egyrészt tudományos jellegű, másrészt megpróbálnak olyan információkkal szolgálni, amelyek segítségével a szőlősgazdák évről évre jobb borokat állíthatnak elő. Az idén április 16-án, az Öregtoronyban rendezik meg a programot, a leendő előadóktól március 10-ig várják a bemutatni kívánt témák összefoglalóját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!