A gyanú szerint kábítószerrel kereskedett három fővárosi hivatásos tűzoltó, akiket három civil társukkal együtt elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Nagy Andrea közleményében az áll: a megalapozott gyanú szerint a fővárosban, az egyik kerületi tűzoltóságnál dolgozó tűzoltó hadnagy a szolgálatának ellátása közben és szabadidejében is kábítószernek minősülő anyagot - marihuánát, különböző tablettákat és kokaint - árult. A tűzoltó a munkahelyén, annak közelében, emellett belvárosi szórakozóhelyeken, illetve saját lakhelyén adta át a kábítószert a fogyasztóknak.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben. A gyanú szerint két másik hivatásos tűzoltó és három civil szintén kereskedett kábítószernek minősülő anyaggal.
A Központi Nyomozó Főügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével hétfőn több helyszínen házkutatást tartott, majd elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a három tűzoltót és a három civilt. A tűzoltó hadnagyot és egy civilt őrizetbe vettek - tette hozzá a szóvivő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!