Bojkottálja a demokratikus ellenzék az Országgyűlés üléseit és írjon ki népszavazást a Parlament!

Ezt kéri a DK közleményélben Gyurcsány Ferenc. Mint írják, a mai szégyenletes skinhead-támadás a Nemzeti Választási Iroda előtt egyértelművé tette, hogy a kormánypártok mindenáron meg akarják akadályozni, hogy a nép dönthessen a boltok vasárnapi nyitvatartásiról.

A Demokratikus Koalíció ezért javaslattal fordul a demokratikus ellenzéki pártokhoz. Azt kezdeményezzük, hogy az ellenzék - a kétharmados szavazások kivételével - mindaddig bojkottálja a Parlament üléseit, amíg az Országgyűlés meg nem változtatja a népszavazásokat lehetetlenné tevő szabályokat és amíg a Fidesszel cinkos választási bizottsági tagok le nem mondanak tisztségükről.

Emellett a DK parlamenti képviselői országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, amelyben kezdeményezzük, hogy a vasárnapi boltzár eltörléséről az Országgyűlés írjon ki népszavazást, lehetőséget adva, hogy erről a kérdésről a polgárok dönthessenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek