Ismét előre lépés történt a lakótelepen, mivel a Pázmány Péter krt 11. társasház mögött egy évek óta elhanyagolt sportpályát sikerült helyreállítani. Tavaly indította el a kezdeményezést Kelemen Krisztián a körzet képviselője. Ezután egyeztettek a lakókkal, és a héten már ki is tették a sportpályára a focikapukat és felújították a kerítést is. A gyerek már használják is az új pályát, sportolási lehetőséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!