Aláírták az útfelújítási programot

Így már minden feltétel adott az elindításához. Országszerte 444 kilométer főút és 119 kilométer mellékút újul meg. A nyugat-dunántúli régióba 6,3 milliárd forint jut. Vas megyében a 86-os főúton Egyházasrádóc-Balogunyom térségében fejlesztenek. A 84-esen pedig Sajtoskál és a megyehatár között valamint Szombathely északi elkerülőjén, a METRO és a 89-es főút körforgalma között dolgoznak majd. Ezeken a szakaszokon felmarják, cserélik az aszfaltot és új táblákat tesznek ki. A munkákat Európai Uniós pénzekből fizetik majd. A felújítások a tavasszal kezdődnek, és még az idén be is fejezik a kivitelezők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek