Vas megyében sok horgászvíz halgazdálkodási joga lejárt december 31-én. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége igyekszik minden olyan vízterületet elnyerni, mely szövetségi, vagy önkormányzati tulajdonban volt. Az idei horgászszezon kezdetére ismét rendelkeznek a korábban meglévő több mint 1300 hektár vízterülettel. Ezen kívül a meglévő horgászvizek mellett új lehetőség a vasi pecásoknak, hogy már a Celldömölki Téglagyári-tavat is látogathatják. Ezen kívül Rába vasi szakaszára érvényes területi jegyek automatikusan érvényesek a nicki gát alatti területre is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!