Leszavazta az oladi óvoda tervét a közgyűlés

Dr. Horváth Attila a legutóbbi közgyűlésen azt kérte, ha a városnak lehetősége lesz új óvoda vagy bölcsőde építésére, akkor azt Oladra tervezzék. A szakemberek szerint most a városban nincs annyi gyerek, hogy sikeresen lehetne pályázni új intézményre, csak a meglévők felújítására érhető el támogatás. A képviselő azt kérte, ha változik a helyzet, akkor az ő körzetében építkezzenek, mert szerinte ott lenne rá a legnagyobb szükség. Habár a Fidesz választási programjában is szerepelt ez a kérdés, a kormánypárt képviselői most leszavazták az ötletet, míg az MSZP és a Jobbik támogatta azt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek