Együttműködési megállapodást kötött a Vas Megyei Önkormányzat a Nyugat-Magyarországi Innovációs Centrummal. A megállapodás szerint az Innovációs Centrum Kínából befektetőket, befektetéseket szervez Vas megyébe, elsődlegesen a környezetvédelem, a high-tech technológia, az idegenforgalom és a tradicionális kínai gyógyászat terén. A megyei önkormányzat azt vállalja, hogy az Innovációs Centrum működését kiemelt figyelemmel segíti. A kínai tevékenysége során felmerülő költségeket az Innovációs Centrum viseli, az önkormányzatot anyagi jellegű kötelezettség nem terheli – olvasható a megye honlapján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!