Március 10-én folytatódott volna az úgynevezett szamaras ügy tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken. A kitűzött tárgyalást azonban összbírói értekezlet miatt elnapolták. A következő meghallgatás április 4-én lesz, amelyen a bíróság további meg nem jelent tanúkat és a Magyarországi Szamártenyésztők Egyesületének elnökét is meghallgatja. Az ügyben már tavaly ősszel ítélethirdetést vártak, azonban helyszíni szemle és további tanúk meghallgatása miatt ez elmaradt. Mint ismert 2013 tavaszán két szamár szabadult ki egy magyarszecsődi tanyáról, az állatok egy 65 éves motoros halálát okozták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!