A tejpiaci forgalmazást vizsgáló 41 ellenőrzés több mint 30 százalékánál tisztességtelen forgalmazói magatartást állapított meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, öt esetben 96 millió forint bírságot is kiszabtak a hatóság ellenőrei.
A Nébih szerdai tájékoztatása szerint a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejek értékesítése során vizsgálták a tisztességtelen forgalmazói magatartást a beszállítókkal szemben. Az UHT tejek esetében a tisztességtelen forgalmazói magatartás elsősorban a termékek beszerzési ár alatti értékesítésével, illetve a magyar és külföldi tejek árképzésének különbözőségében valósulhat meg - közölték.
A szakemberek az ellenőrzések során jelentős árbeli eltéréseket is tapasztaltak: egyes tejeket akár 10-30 százalékkal magasabb árréssel is értékesítettek, emiatt főként a magyar termékek fogyasztói ára emelkedett. Ezzel jelentős hatást gyakoroltak a hazai termékek eladására az egyébként is árérzékeny piacon - hangsúlyozta a Nébih.
A megállapított szabálytalanságok összesen 19 féle tej forgalmazását érintették, amelyek közül 9 magyar és 10 külföldi gyártású volt.