Szombathelyi gyerek rajza is felkerült a közút autójára

A Magyar Közút októberben hirdette meg „Álomút” címmel a gyermekrajzpályázatát. A kategória győztesek művei – köztük a szombathelyi Zsákai Gerda alkotása– márciustól egy éven keresztül láthatóak a társaság útellenőri autóin. A Magyar Közút ezzel azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon megismerkedjenek a közlekedéssel, a környezet és az utak kapcsolatával. Sok esetben ugyanis elgondolkodtató, hogy gyermekek hogyan is látják az utakat, amelyeken nap, mint nap közlekedünk. A kategória győztesek – amellett, hogy rajzuk felkerült az útellenőri autókra – fődíjként egy-egy osztálykirándulást nyertek a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteménybe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek