Lezuhant egy kisrepülőgép Pest megyében

Lezuhant egy kisrepülőgép a Pest megyei Dány közelében, a gépen tartózkodó két személy életét vesztette - tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől szombaton. Csámpai Attila elmondása szerint a gépnek a gödöllői repülőtérre kellett volna megérkeznie a kora esti órákban, de miután ez nem történt meg, a katasztrófavédelem, a Pest megyei kutató-mentőszolgálat és a rendőrség közösen keresni kezdte. A repülőt a reggeli órákban találták meg Dány közelében. A gépen két ember tartózkodott, ők a tájékoztatás szerint a helyszínen életüket vesztették. A baleset körülményeinek vizsgálata, a helyszínelés még folyamatban van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek