A háború és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A katolikus egyházfő a hagyományokhoz híven húsvét vasárnapján a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmisét követően a bazilika erkélyéről húsvéti üzenetet intézett a katolikus hívekhez, majd Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta. Több országot is felsorolt, ahol viszályok osztják meg az embereket, ahol tömegek halnak meg vagy szenvednek. Egyebek között konkrétan említette Szíriát, az izraeli-palesztin ellentétet, az afrikai helyzetet és a terrorizmus terjedését. Hangsúlyozta: csak az igazságosság és a kölcsönös tisztelet képes szavatolni az emberek lelki és anyagi jólétét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek