Harmincötre nőtt a belga fővárosban múlt héten elkövetett robbantásos merényletek halálos áldozatainak száma, miután négy, kórházban ápolt túlélő belehalt sérüléseibe. A hatóságok eddig 28 holttestet tudtak azonosítani. 340- sebesültről tudnak. A belga ügyészség közben újabb három ember ellen emelt vádat terrorszervezetben való részvétel miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!