Egymással versenyeznek a megyei mentőcsoportok

A megye katasztrófavédelmi mentőcsoportjai szombaton egymással mérik össze ügyességüket, gyorsaságukat és nem utolsó sorban felkészültségüket. Az elmúlt években a megyei mentőcsoport mellett Vas megye mind a hét járásában rendszerbe álltak az önkéntes alapon szerveződött járási mentőcsoportok, melyek gyakorlati felkészítést is kaptak. A tudás felelevenítése érdekében minden évben rendszerben tartó gyakorlaton kell helytállniuk. Az idei gyakorlatot azonban rendhagyó módon, egy verseny keretében teljesítik majd az egységek. A versenyt szombaton a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén rendezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek