Civil bűnmegelőzési programként indult pár évvel ezelőtt a Szomszédok Egymásért Mozgalom, amelynek célja, hogy megakadályozzák a lakóközösségben előforduló bűncselekményeket a hálózat építésével. A program lényege a lakótársakkal való ismerkedés, valamint a jószomszédi együttműködés. Nemrég az önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága is támogatni kezdte az olyan mikroközösségek kialakulását, amelyek elősegítik a hatékony bűnmegelőzést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!