Bakondi György szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség nem tud Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a köztelevízióban arra a lengyel sajtóhírre reagált, amely szerint a CIA egy Budapest elleni esetleges akcióra figyelmeztetett. Egylengyel napilap hétfőn azt írta: az amerikaiak márciusban arra figyelmeztették a lengyeleket, hogy Berlinben, Budapesten és Varsóban "fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye. Bakondi György elmondta: ha lenne konkrét fenyegetettség, akkor az Egyesült Államok figyelmeztetné Magyarországot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!