Orbán Viktor kampánykörútjának finisében, április 4-én, végül de nem utolsósorban Vas megyébe is ellátogatott. Jelenléte unikum volt, hiszen Nyugat királynője már évek óta hiába várta polgárbarát miniszterelnökét. A kiéheztetett városlakók most kárpótolva érezhették magukat, hiszen Viktor majd egy napot töltött közöttünk. Négy vasi város, megannyi helyszín és rajongói kézfogás várta.
Sátoros gulyás-parti a bokrétaünnepen
A bokrétázás után a sátrak körül is nagy a tolongás, az ingyen-gulyást és a potya-kólát vétek kihagyni. A kisiskolások közt spontán versengés alakul ki, nyertes az, aki a legtöbb ingyen kaját tudhatja magáénak. Leleményes nép a magyar, Viktor is megmondta, ebből nem szenvedünk hiányt, elég csak az adóbevallásokra gondolnunk. A diákok örülnek, ma az utolsó óráik a miniszterelnök látogatása miatt elmaradtak. Igaz, kicsit elszomorodnak, mikor megtudják, hogy a rendezvény után még nem lehet hazamenni, vissza kell térniük az iskolába. A miniszterelnök aláírásának is sokan örülhetnek, ráadásul néhányan bokrétázhattak is vele. Viktorral egyszerre aggathattak egy kivágott nyírfára nemzeti színű szalagokat, amit később az épület tetejére helyeztek.
Szombathelyi séta, pálca nélkül, autóval
Így hát a Székesegyház felé veszzük az irányt, ahol már szintén népes tömeg várakozik. Hosszas tipródás után végre mi is célba érünk, fekete autójával begördül elénk a miniszterelnök. Látni semmit sem látunk, hallani nincs mit. Egy narancs repül Viktor irányába, a levegőben egy rózsacsokor, keresi a miniszterelnök kezét. A tömeg teljesen körbefonja miniszterelnökét. Viktor eztán a megyéspüspök kíséretében megtekinti a székesegyházat, majd autóba száll, és a Szentháromság-szobor előtt leparkol. Mi addig egy szabad helyet keresünk magunknak, egy hangfal oldalában lecövekelünk.
Orbán Viktort polgármesterünk, Szabó Gábor konferálja fel. "Isten hozta Szent Márton szülővárosában!" - köszönti. A színpadon ott áll a két helyi jelölt: Gyimesi József és Sági József is.
Egy érces hang a tömegből megadja a kezdő lökést: "Győzni fogunk" - kiállt. Viktor láthatóan örül ennek, elmosolyodik, majd közli, azért jött, hogy Ő bíztasson minket, ám úgy látja, mintha ez most fordítva történne. Aztán kedélyesen rátér a kampánybeszédére. Mondanivalója tökéletesen felépített, poénokkal, szólásokkal, idézetekkel megfűszerezett. Szól a közös sikereinkről, a felépült Nemzetiről, az autópályákról, a státusztörvényről, és dicséri a lakosságot, akik ezekben a nehéz, sorsfordító években is kiálltak mellette, és dolgoztak, építették a jövőt.
Elmondta, szeretné, ha Magyarországon végre olyan állapotok lennének, hogy pártállástól függetlenül mindenki számára a közös munka, az ország építése lenne a legfontosabb. Ha végre a jóban képesek lennénk nemcsak a rosszat, de a jót is meglátni. Ha az ellenzék nem keresne minden ténykedésükben hibát, csak azért, hogy beléjük köthessenek.
Mellettem egy hölgy halálra rémít, miközben fejem fölött vadul rázni kezdi öklét, elkiáltja magát: "Halál a kommunistákra!" A szó elszáll, visszhangra azonban nem talál. Orbán nem Kövér, távol áll tőle a nyers modor.
"Minél több embert vigyenek el szavazni!"
Viktor végezetül még tanácsokkal is ellát bennünket, például felvilágosít bennünket arról, hogy miként vitatkozzunk a szocialistákkal. Támadásaikra tehát ezt feleljük: "Az édes szőlőt csipegetik a darazsak." Majd szavazásra buzdít bennünket: "Egy vasárnap délelőtt megér négy esztendőt!" (Megfontolandó érv!)
Orbán Viktor eztán Kőszegre indul, hogy megtekintse a várost, majd a Kőszegi Polgári Kaszinó meghívásának eleget téve a Nemzet és Európa Konferenciáján is beszédet mond. Eztán még Wolfgang Schüssellel is találkozik, és egy osztrák-magyar csúcstalálkozóra is sort kerít.
Vonatkozó cikkünk:
MIÉP zárás Orbán látogatás