Miért pont Dávid Ibolya?

Kokárdás szomorúságban, letörten fogadta az Art Caféban, hétfő délután politikus nagyasszonyát a polgári Szombathely.

A művészetek kávézójában, a könyvdedikálás címén meghirdetett programon jó, ha húszan lézengünk. Mi is késtünk, szabad ülőhelyet azonban így is könnyedén találunk. Az emelvényen egy hölgy tekintget kifelé, oldalával egy asztalnak dől, rajta a délutáni randevú apropója, megannyi könyvecske, bennük, gyanítom, az igazságügyminiszer-asszony interjú kötete "Miért pont én?" - betűzöm ki messziről a címet. Egy huszárbajszú bácsika kedvet is kap hozzá, hosszasan nézegeti, majd vásárol egyet.

A borús délutánba a derű szőkén, sötétkék selyemsálban, fekete napszemüvegben, elegáns szürkés nadrágkosztümben érkezik. Dávid Ibolya mint mindig, most is feletébb attraktív. Az őt kísérő férfikoszorú élén földünk polgári szülötte, Hende Csaba államtitkár érkezik. Utána polgármesterünk, alpolgármesterünk és képviselőtársaik folytatják a sort.
A zavarodottság már most kilowattokban mérhető. A kávézó sarkában két összetolt asztal köré telepednek. Háttal a közönségnek feláll polgármesterünk, és halkan köszönti az egybegyűlteket. Pisszegnek néhányan, de az alapzaj mellett végképp elveszik a mondanivaló. Asztaluk üresen áll, a koccintás helyett a miniszterasszony kap szót. Élénk tapssal köszöntjük. Elmeséli, mennyire örül annak, hogy ma közöttünk lehet. Fél füllel még hallom, hogy itt Szombathelyen "az utolsó sátoros ünnep már összeforrasztott bennünket". Eztán a könyvéről is ejt pár ajánló szót. Végül tanácstalan csend következik.

A körbe zárt asztaltársaság étlen-szomjan várakozik, néhányan egymás között beszélgetnek, körülöttük fotósok és rajongók koszorúja álldogál. Mi is felállunk, látjuk, a miniszterasszony már a helyi politikusoknak és az érdeklődő vásárlóknak dedikál. A felszólalásoknak tehát vége. Csomagolok, búcsúzóul még elcsípek egy félhangos mondatot, egy politikus egy idősebb hívét bíztatja: "Győzni fogunk!"

Ennyi. Bár érezhető itt majd mindenki várt még valamire, magyarázatra, pár keresetlen bíztató szóra, azonban most a jelenlétnél, és a könyvnél többet nem kaphatott. A politikus is ember, néha neki sem könnyű felállni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2002