Tavaly több búza és őszi árpa termett Vasban

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint Vasban 2015-ben a szántó 68%-án termesztettek gabonaféléket. A búza után kukoricát vetettek a legnagyobb területen, mintegy 29 ezer hektáron. Tavaly a búza és az őszi árpa hozama meghaladta a 2014. évit, ám a hőség és a csapadékhiány miatt kukoricából, repcéből és napraforgóból is kevesebb termett. A termésátlagok megyei kitekintésben a középmezőnyben helyezkedtek el vagy az alacsonyabbak közé tartoztak. 2000 óta csak egy-két évben voltak ennél kisebbek a hozamok – összegzi az adatokat a vasmegye.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek