Megmenekültek a hajótöröttek

Pálmalevelekből rakta ki a segítség szót angolul a partra három eltűnt, és egy lakatlan szigetre sodródott férfi a Csendes-óceánon. A feliratot az amerikai haditengerészet egyik repülője ki is szúrta, így három nap után mindhárman megmenekültek. A három férfi családja kedden jelentette, hogy eltűntek, mert nem érkeztek meg a tervezettnek megfelelően az egyik mikronéziai szigetre. Egy csónakkal igyekeztek egyik szigetről a másikra, de egy hullám felborította járművüket. A mentőmellénynek köszönhetik, hogy életben maradtak, és ki tudtak úszni arra szigetre, ahol később meg is találták őket. A hajótörött férfiak narancsszínű mentőmellényeikkel integettek a repülőgép pilótájának, aki észrevette segélykérésüket, és két órával később meg is érkezett a mentőhajó, amely kórházba vitte őket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek