A MIÉP Vas megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Dr. Bakai Kornél (1. választókerület)
"Anyai ágon kőszegi származású, apai felmenői az elszakított Bácska szülöttei voltak, ahonnan a családot 1944. novemberében a szerbek elűzték. Kőszegen érettségizett, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kapott régészi és történelem tanári diplomát. László Gyula régészprofesszor közvetlen tanítványa volt. 1972-ig a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében dolgozott, mint tudományos munkatárs, 1977-ig a Somogy megyei múzeumi szervezet megyei igazgatójaként tevékenykedett. 1977 utántól máig a kőszegi Városi Múzeum igazgatója (múzeumi főtanácsosi címmel). 1981-től felsőfokú intézményekben tanít művelődéstörténetet, vallástörténetet, őstörténetet, középkori történetet: Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (1980/81), Szombathely, Egri Tanárképző Főiskola Budapesti Tagozata (1982/89), majd 1996-ban megbízást kap a miskolci MBE Nagy Lajos Király Magánegyetem magyar történeti tanszékének tanszékvezető tanári állására, ahol az egyetemi doktori tanács 2000-ben díszdoktorrá fogadta. Legfontosabb feltárásai: az Ipoly-menti avar és magyar temetők, Somogyvár-Kupavárhegyen az ispáni (un. Koppány-) vár és a Szent László által alapított bencés apátság (1991-től nemzeti emlékhely lett!), valamint Kőszeg város védművei és várai, különös tekintettel az óházi felsővárra, ahol az Árpád-kori toronyvárat részben helyre is állították s ma kilátóként is működik. tudományos munkássága elsősorban a magyar őstörténet, az európai középkor és az eurázsiai keleti lovas népek történetének kérdéseivel foglalkozik. Eddig húsz önálló könyve és több, mintegy félszáz tanulmánya jelent meg. Aktívan használja a német és orosz nyelvet, passzívan az ókori antik auktorok nyelvét, a francia, az angol, a bolgár és a lengyel nyelvet. tagja a Magyarok Világszövetsége Százak Tanácsának, valamint a Magyar Alkotók és Gondolkodók (MAG) Független Társaságának.
2.számú választókörzet (Szombathely déli városrész és a környező települések): Dr. Bunyevácz Zsuzsa
"Vas megyei gyerek vagyok", édesanyám Vasváron volt tanítónő, édesapám pedig hosszú évtizedeken át gyógyszertárvezető. Kezdetben folytattam a családi hagyományokat, a SOTE-n diplomáztam és dolgoztam, mint tudományos munkatárs, majd itt védtem meg doktori értekezésemet 1983-ban.
Első gyermekünk születése után költöztünk Szombathelyre - ahol hamarosan még kettő született. A főiskola biológia tanszékén dolgoztam adjunktusként - s már majdnem úgy nézett ki, hogy rendben van az életem. "Ott fenn" azonban máshogy akarták, így pályát módosítottam.
Az utóbbi tíz év kemény munkával, tanulással telt, évekig jártam a világot - Afrikától Közel-Keletig sok helyen megfordultam. Nem egyszer fizikai munkával tartottam el magam, közben sikerült egy-két szakmát kitanulnom.
A politikai élet sűrűjébe egy gazdasági napilap szerkesztőjeként, a rádió Vasárnapi Újságjának riportereként, illetve a Zenit TV szerkesztő- műsorvezetőjeként kerültem.
Mint természettudományokkal foglalkozó ember, csak a bizonyítékokkal alátámasztottakban hiszek, így nemzetközi és hazai tapasztalatom alapján nem volt kétséges, hogy a nemzeti oldalra kell állnom."
Hersics Attila (3. választókerület)
Régi, horvát eredetű velemi család sarja (1952), akinek a felmenői a XVI. Század óta élnek Magyarországon. Nagyapját, a velemi bírót 1919-ben Szamuely keretlegényei kivégezték, ma emléktáblája van Kőszegen. Víz-, gáz- és fűtésszerelő mester, aki 1982 óta önálló iparos, majd 1990-től vállalkozó, jelenleg 18 alkalmazottat foglalkoztat. Aktívan részt vett a fiatal szakmunkások képzésében, eddig 30-an tanultak a keze alatt. A szakmunkáját kiválóan végzi, általános a lakosság megelégedése a cége iránt. A vallásos család erkölcsi mércéje példaadó. Gyermekei már önálló életet élnek.
Döme László (4. választókerület)
Szabadi István (5. választókerület)
"Szabad István vagyok, 47 éves, 1954. október 28-án születtem a Fejér megyei Mezőhídvég (ma Szabadhídvég) községben. Az érettségi után elvégeztem a Budapesti Református Theológiai Akadémiát. 1980-ben szenteltek lelkésszé. 1987 óta szolgálok lelkipásztorként a körmendi református Egyházközségben. Tagja vagyok az Őrségi református Egyházmegye és a Dunántúli Egyházkerület tanácsának. Nős vagyok. Feleségem Varga Anna Mária főállású anya. Tíz gyermekünk van.
A Magyar Igazság és Élet Pártjával régóta szimpatizálok. A körülmények és a sorsfordító 2002-es választások arra késztettek, hogy Vas megye 5-ös számú körzetében elfogadjam az országgyűlési képviselőjelöltséget. Ezen megbizatásomnak igyekszem megfelelni és szolgálatommal a valódi rendszerváltozást és hazánk boldogulását elősegíteni."
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2002