Hosszú Katinka harmadik lett 100 méter háton az egyesült államokbeli Mesában zajló nemzetközi úszóviadal pénteki napján. Az Arena Pro Swim Series elnevezésű pénzdíjas sorozat idei harmadik versenyén a 26 éves világ- és Európa-bajnoknő - az arizonai esemény honlapja szerint - 1:00.84 perccel lett bronzérmes. Két további döntőben volt még érdekelt: 200 méter pillangón hetedikként (2:14.09 p), 400 méter gyorson pedig ötödikként (4:14.59) végzett. Hosszú a csütörtöki nyitónapon egy számban indult, 400 méter vegyesen, amelyet megnyert. "A mai nap kevésbé volt eredményes, de ez várható volt a kemény edzőtáborozás közepén. Azért így is próbáltam magamból kihozni a maximumot. Holnap, az utolsó napon, 200 vegyesen, 200 háton és 100 gyorson indulok" - írta Facebook-bejegyzésében. (MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!