Csaknem hárommillió ember maradt ivóvíz nélkül egész nap szombaton Chile fővárosában, Santiagóban, miután a heves esőzések elsavasították a nagyváros ivóvízét biztosító Maipo folyót, és emiatt be kellett szüntetni a vízszolgáltatást. A santiagói hatóságok rendkívüli állapotot rendeltek el, megnyitottak 45 ivóvíztározót, és több mint 60 vízszállító tartálykocsit mozgósítottak a lakosság vízellátására. Az internetes közösségi oldalakon olyan fotók jelentek meg, amelyeken emberek ezrei rohamozzák meg a bevásárlóközpontokat palackos ivóvízért, és ürítik ki a polcokat percek alatt. A péntek óta zuhogó eső földcsuszamlásokat és kőomlásokat okozott, elszennyezve a Maipo folyót és annak egyik oldalfolyóját, a Mapochót. Az 5,7 milliós metropolisz vízellátását biztosító Aguas Andinas vállalat ezért úgy döntött, hogy Santiago 52 kerületéből 27-ben legalább 24 órára elzárja a vizet. A helyzet súlyosságára való tekintettel a hatóságok vörös riasztást rendeltek el a főváros körzetében, lehetővé téve a szükséges intézkedések gyors alkalmazását. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!