Súlyos közlekedési baleset történt szombat éjjel Budapesten, a Flórián téren – tájékoztatta az MTI-t Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A rendőrség vasárnap hajnalban azt közölte a police.hu honlapon, hogy a balesetben hatan megsérültek, és egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette. A Pacsirtamező utca és Flórián tér kereszteződésénél két személyautó ütközött össze. Az egyik járműben négyen utaztak, és az ütközést követően valamennyien beszorultak az autóba, a tűzoltók szabadították ki őket. A másik autóban ketten ültek. A helyszínelés idejére a környéken a forgalmat elterelték, de tekintettel a késői időpontra, ez nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!