Középiskolások segítenek fogyatékkal élő embertársaikon

A Smidt Múzeumért Alapítvány 2014-ben fogalmazta meg „Életre kel(l) a múlt!” című programját, melynek kiemelt eleme az esélyegyenlőség. Az alapítvány azt szeretné elérni, hogy a Smidt Múzeum gyűjteményét és kiállítását a fogyatékkal élők is megismerhessék. Ennek első lépéseként együttműködési megállapodást kötöttek a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Vas megyei Szervezetével, valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Szövetségével is. Az esélyegyenlőségi program során 5 tanuló az iskolai közösségi szolgálaton keresztül segíti az alapítvány munkáját. Szervezett tárlatvezetéseken segítik a fogyatékkal élőket, valamint a számukra is elérhető audiovizuális anyagok elkészítésében is közreműködnek majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek