Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben - hangzott el a Tett és Védelem Alapítvány megrendelésére a Medián által tavaly novemberben végzett felmérés eredményeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A Hann Endre szociálpszichológus, a Medián ügyvezető igazgatója által ismertetett eredmények alapján a magyar társadalom 23 százalékát találták erősen, 12 százalékát mérsékelten antiszemitának, mindkét adat kétszázalékos emelkedés az előző évihez képest.
A két csoport a Jobbik támogatóinak 59, a Fidesz-hívek 41 százalékát teszi ki, míg az MSZP híveinél 24, az LMP-seknél és a Demokratikus Koalíció támogatóinál 18-18 százalék ez az arány - hangzott el.
Mint mondta, a népességen belül a középkorúak előítéletessége valamivel meghaladja az átlagot, de egyéb tekintetben nincsenek jelentősebb kiugrások.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!