Magyar Vándor a Mohácsi vészben: Filmszemle szemezgető II.

Beájulásról szó sincs, a 35. Magyar Filmszemlétől nagy vonalakban is nívósabb mezőnyt vártunk. Pedig lett volna kitől… Az idei repertoár tizenhat nagyjátékfilmjéből (A 6,5 milliós Hongkongban, évente 300 film készül) jó, ha négyet jegyez (és lát) majd az utókor. Persze, ha a disznófejű nagyúr, a szponzor- és a mézesmadzaggyártó reklámipar diktál… Sovány esztendőnek nézünk elébe, annyi szent, nemigen lesz itt tömeges magyar mozis pattogatott kukoricázás. Már a tavalyi 22 nagyjátékfilmes felhozatalt sem nyilváníthattuk Kánaánnak, az idei Szemle (benne az általunk végigcsemegézett 12 nagyjátékfilm) azonban még savanyúbb összképet adott. Filmgyártásunk java trendeket hajt, középszerű próbálkozásokkal, görcsösen szórakoztatni vágyó darabokkal rukkol elő. A kereskedelmi csatornák szponzori tevékenységének hála, él és virulóban a magyar film, de pesszimistább perceinkben megkérdőjelezzük, ilyen áron minek…

A válasz: hát ezért, a jó statisztikáért…
Minden fészekben akad egy kakukktojás, egy rendező, aki null-költségvetésből, vállalva a számkivetettek szakadt pulóveres lúzerségét, dacolva a trendi szelekkel, akar valamit…De elég a sopánkodásból, elvégre a Szemle a Magyar Film Ünnepe! Örüljünk hát! A szakma is levonta a konklúziót, és az idei ismét a Soha Eddigek időszaka volt, és ujjongott a közel 38 ezer nézőn. (A statisztika már csak ilyen… elég arra gondolni, hogy mi egy személyben, a tizenöt jegyünkkel, tizenöt főnek számítunk…) Örvendjünk például azon, hogy a dokumentumfilmekre összesen 7134 jegy kelt el, ez szép. Ráadásul a zsűri is bőkezűnek mutatkozott, a megmérettetésre vállalkozó alkotók java dicséretben részesült, 46 díj talált gazdára. Persze lehet böngészni, csodálkozni, miért épp Janisch Attila filmje, a Másnap kapta például a fődíjat…

A vérbő közönségfilmjeinktől Tarantino is hasbaszúrná magát, de itt van Tamara
Nagy tendenciák felmutatását és elemzését bízzuk másra, csak annyit, a nagyjátékfilmek terén igazán jóban (a tavalyi évek lendületéhez képest) a Szemle utolsó három napján sem volt részünk. (A szemle-szemlézgetőnk első napjairól készült írásunk itt megtalálható) Sok a kiforratlan munka. Az első-filmes termés (lásd Montecarlo!) telis-tele zöld és túlérett gyümölcsökkel, kivételként újra és újra a Kontrollt említenénk. A másodfilmesek közül Török Szezonját már leírtuk, Pálfit, Mundruczót hiányoltuk, a nemzetközileg jegyzett Fliegaufról és díjnyertes mozijáról, a Dílerről pedig lecsúsztunk. Egyedüli dicséret így Hajdu Szabolcsnak szólhat. Őt valahogy nem zavarja a nézettségi statisztika, egyetlen mércét ismer – önmagát. A Tamara bámulatosan egyszerű, izgalmasra fotografált mozi, egy szerelmi négyszög figuráiról, akiket a rendező saját kénye-kedve szerint egy átszabott sakktáblán, az általa megszabott lépési szabályoknak megfelelően mozgat. A mesés tanyára kiszakadt hősök (Szabó Domonkos, Török-Illyés Orsolya, Nyitrai Illés trió, valamint egy újonc, Kovács Ágnes) történetét, meglepően szellemesen a ház körül sertepertélő állatok, a szobában élő ló, a tyúkok és a piros kismalac mesélik el.

A magyarok vicceitől ments meg uram minket!
Az agyonajnározott történelmi komédiázás, a Magyar Vándor nagy csalódás, Herendi Gábor poénjai úgy ülnek, mint Kató néni kabaréjának tehénlepény-szagú poénjai. A szállodákban végigvonuló zenés történelmi kultúrműsor hasraesős poénjaival annyira átgondolt, mint egy tévékettős Hónaljmirigy só. Nem kell ahhoz polgári körös érzület, hogy a semmilyen Álmos (Gesztesi Károly) a süke-bóka Ond és Kond, a verseket fölböfögő Töhötöm, a nemesi sablonokból építkező Huba (Szervét Tibor), a kumisz gondolatától is bebunkuló Tas (Szabó Győző), vagy nagy koponyáink találmányait kifarigcsáló Előd láttán sírva kikérjük magunknak: mi sem ilyen ősöket akartunk. Persze, legyünk tárgyilagosak, egyszer mindent meg lehet nézni, és ebből a Vándorból is van ami bejön: például Anonimus alakja…

„Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”
Jancsó tanár úr historikus időutazása, a Mohácsi vész sem kecsegtet nagyobb katarzissal, unjuk már Kapát, és nagyokat biccentünk Pepére is… A nagy öregek közül Jeles András fájdalmasan szép árnyjátékára, a József és testvérei-re azonban érdemes lesz odafigyelni. Egyetemes mozgóképjáték ez, telis-tele szimbólumokkal, gyönyörűen fotografált fény-árnyékokkal. Kár, hogy alig jut majd el valakihez. Hogy az izgalmas próbálkozásokat kipipáljuk, érdemes megemlíteni a Ro-mánia című filmet. Tipikus no budget mozi, telis-teli sutaságokkal, mégis bizsergető. A korábban klipeket és dokumentumfilmeket jegyző rendező, Nándori József mozija tipikus kelet-európai mix: néha felbukkan egy-egy „csefilmes”, vagy Kusturicás utánérzés. A Ceausescu házaspár rémtörténeteit, rímekbe szabva, Jáksó László meséli el nekünk.

Végezetül, Salamon András Getno-ja, szóljon bár alatta az Anima Sound System, tragikomikus-felhangú, dokumentarizmusra hajazó film, nem jön be. A történet családja a jobb élet reményében vándorol ki a nagypapához az Újhazába, esik-kel rajtuk az élet, azonban mindhiába, Salamon András ettől még nem lesz jó filmrendező.

Apropó Március 3-5 között Szombathelyre zakatol az Utazó Filmszemle!!! Úgyhogy a folytatás ezúttal is következik….