Nem könnyű ma Szombathelyen szimfonikus zenésznek lenni

A szimfonikus zenekar pénzügyileg már stabil, de emelni kell a fizetéseket.

A Savaria Szimfonikus Zenekar körüli pénzügyi botrányok mára elcsitultak, az együttes pénzügyi helyzete stabil, azonban béreket kell emelni ahhoz, hogy a több mint 40 éves zenekar tartani tudja azt a színvonalat, amit a „nemzeti” besorolás és a közönség elvár tőle - állítja Kiss Barna. A zenekar igazgatójával beszélgettünk.

Egyre gyakrabban látni hirdetéseket, hogy több szólamba is próbajátékot hirdet az együttes. Ez jót, vagy rosszat jelent a zenekarra nézve?

Ez természetes folyamat, hiszen vannak kollégák, aki nyugdíjba mentek, más zenészek a pedagógusi pályát vonzóbbnak találják, és úgy döntenek, hogy ezentúl tanítani fognak, de van, aki például gyedre ment. Őket pótolni kell. Létszámhiány nincs amúgy, a zenekar összlétszáma jelenleg megfelel az elvártnak.

Az azért komoly körülmény, hogy mivel a pedagógusi fizetéseket alaposan megemelték, a zenészekét viszont nem, a korábbinál többeket csábít el innét a zenetanári pálya.

Ez valóban bérfeszültséget okoz, ráadásul a zenetanári élet kiszámíthatóbb, a nyár, a hétvégék szabadabbak. Vannak, akik párhuzamosan csinálják a kettőt, tehát nálunk muzsikálnak délelőttönként, és esténként, közben tanítanak délután. A zenekar tagjainak körülbelül fele tanít, a másik fele azonban alaphelyzetben csak itt jut jövedelemhez.

Kiss Barna
Vágvölgyi Bálint

Nemrég jelentették be, hogy a kulturális közszférában dolgozók kapnak 15 százalékos béremelést, de kérdés még, hogy ez az alapbérbe fog bekerülni, vagy plusz juttatásként jelenik meg. De ez a változás sajnos még nem fogja visszatartani azokat a zenészeket, akik a zenetanári állást választják, és találnak is állást maguknak. Jelenleg egy zenetanár 50-60 százalékkal keres többet, mint egy zenekari tag. A zenetanári bértábla alja most havi 166 ezer forint, a zenekari zenészé egyetemi diplomával 129 ezer 500 forint. A bértábla szerinti csúcs pedig 340 ezer, illetve 255 ezer forint. Amúgy zenekari zenésznek lenni egy kicsit mazohista dolog, mert mi már nyolcéves korunk körül eldöntjük, hogy erre a pályára akarunk menni. És ha sikerül, 23-24 éves korunkig ez 15 év speciális képzést és rengeteg gyakorlást igényel. A bérekben ez a befektetett energiamennyiség sajnos nem tükröződik megfelelően.

Ha a zenészek megkapják a 15 százalékot, még mindig el vannak maradva 35 százalékkal a zenetanároktól.

Jelenleg ez a helyzet. Ráadásul mi zenélünk hét végén, ünnepnapokon, nyáron, amikor a pedagógus szabad. Nincs megfizetve a zenész, amit minél előbb orvosolni kell. Jelenleg még nincs munkaerő-problémánk, de ha a helyzet nem változik, 2-3 éven belül nagyon súlyos gondok lehetnek. A szimfonikus zenekarok esetében - néhány kiemelt fővárosi együttest leszámítva – hasonlóak a problémák. Hat vidéki város zenekara rendelkezik ma „nemzeti” minősítéssel – Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Győr, Szombathely -, közülük Szombathely a legkisebb, így kézen fekvő, hogy jelenleg is ez a város hozza a legnagyobb áldozatot zenekara fenntartásáért. Egy hosszú évek alatt felépített, valódi kulturális értéket képviselő együttes minőségi munkájának első számú alapja a biztonság, és ezt a város is tudja.

Gyerek Hollywood Classics a Bartók Teremben
Bonyhádi Zoltán

Tavaly tavasszal a város kulturális intézményeitől elvették az önálló pénzügyi gazdálkodás lehetőségét, és erre egy külön szervezetet hoztak erre létre, a Gazdasági Ellátó Szervezetet, röviden geszt. Bevált az új intézmény?

A pénzügyi helyzetünk stabilizálódott, és világosan lehet érezni azt is, hogy a keretek között, amelyeket ez az intézmény a törvényi szabályzók figyelembevételével felállított, van mozgásterünk. Ebben az évben például sikerült új fellépőruhákat beszereznünk, bővítettük a hangszerparkot, sikerült megemelni a kiegészítő eszközökre és a hangszerek karbantartására fordított összeget, de felújítottuk a Bartók Terem színpadját is.

Kiderült, hogy a mozgatható első részre nincs szükség, ezért ezt lefixáltuk, leparkettáztattuk, és az színpad teljes felületét felcsiszoltattuk, majd egységesen felületkezeltük. A hangversenyterem befogadóképesség 370 fő, ami kezd kevésnek tűnni, mert az érdeklődés számos hangversenyünk esetében ennél nagyobb. A következő évadokban átmeneti megoldásként biztos, hogy egy-egy sikeresebb koncertet többször is megrendezünk, hosszú távon azonban szüksége lenne a városnak egy 5-600 fős koncertteremre.

8. Hollywood Classics a Bartók Teremben
Bonyhádi Zoltán

Egy ilyen terembe bátrabban lehet olyan koncertet szervezni, mint például a Hollywood Classics. Remélem, hogy a nem túl távoli jövőben ez is megvalósulhat majd Szombathelyen. Ennél azonban jelenleg sokkal sürgetőbb probléma a bérek rendezése. Reméljük, hogy a központi 15 százalékos béremelésen felül a város is tud biztosítani forrást egy további bérkiegészítésre, amivel már megoldódik a bérfeszültség, versenyképesebbek lesznek a zenészbérek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra