Horváth Soma, Szombathely MJV alpolgármestere, Faludiné Lovass Henriette, a Lorigo Tánccsoport Egyesület művészeti vezetője és Zsámboki Marcell, a Magyar Tánccsoport Szakszövetség elnöke tartott ma sajtótájékoztatót, ahol bejelentették, hogy tizenkét év után újra Szombathelyen rendezik a Tíztánc Magyar Bajnokságot.
Az alpolgármester elmondta, az idei bajnokság megrendezésére pályázati lehetőség nyílt, ezért a korábbi szombathelyi rendező Lorigo Táncsport Egyesület megkereste a városvezetést, hogy a Szombathely támogatását kérjék a pályázathoz. Sikerrel jártak, elnyerték az esemény rendezési jogát, így Szombathely kulturális és sportéletének egyik alappillére, a tánc révén újra a figyelem középpontjába kerülhet.
A sajtótájékoztatón elhangzott, kiemelkedően fontos a rendezvény visszatérése mellett az is, hogy több szombathelyi páros is esélyesként indul a versenyen.
A sajtótájékoztatón táncos produkciókkal mutatkozott be a Faludi Eliza - Kovács Ádám junior, illetve a Laskovics Petra - Gombkötő Balázs felnőtt páros.
A Tíztánc Magyar Bajnokságot 2020. február 22-én, este 18 órától rendezik az AGORA - Művelődési és Sportházban.