Szombaton este tudatta a Facebookon Prieger Zsolt az Anima Sound System vezetője, hogy ismét megnősült. A nemrégen ötvenedik születésnapját ünneplő és életmű válogatásalbumot is kiadó zenész Bajtek Erikával, az ismert modellel mondta ki a boldogító igent. Az eseményen a felvétel tanulsága szerint ott volt Zsolt lánya, Prieger Fanni is, aki nemrég önállósította magát, és az Animát elhagyva új zenekart alapított.
A párnak nagyon sok boldogásgot kívánunk, mivel mással, mint egy brutál jó Anima számmal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!