Az illető már a körforgalomnál majdnem belement olvasónk autójába, amikor Herényből tartott a Vadász vendéglő felé. Majd a 40-es előzni tilos táblánál 150-nel száguldott el mellettük, alig fért be a járdaszigetnél, két biciklit majdnem elütve, akik utána is néztek, és mondták a magukét.
A két suttyó meg örül magának az új BMW-ben
Olvasónk üzeni az eszemet srácoknak: "a várandós feleségem megijedt miatta, és hogy az a két biciklis is egy pár volt, és nem akarnak meghalni miattuk!"
Ilyenkor a rendőrök sehol persze, jegyzi meg még olvasónk: "már heti szinten belefutok egy ilyenbe, a hét elején egy másik autós csinálta ezt a Rohoncin, külső sávban 100-al , majd a végén a Hídnál bevágott mindenki elé, ha ott a zebrán lelép valaki, egyből szörnyethal.
Ez Szombathely, a Pannonia Ring nem erre van! - tesszük mi is hozzá, mert való igaz, mi is nem egyszer kaptunk ilyen autósok miatt majdnem szívinfarktust!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!